FÁNCSI HEGYI PINCE

Aki ma ellátogat hozzánk, vendégünk lesz holnap is.

Állandó programok

Céges
csapatépítők

Minden cég sikerében jelentős szerepet játszik a dolgozók összetartása, az eredményes csapatmunka. Szerettünk volna egy olyan lehetőséget nyújtani a fejlődni és egyben szórakozni vágyó Vendégeink részére, ahol a tanulás mellett a kikapcsolódásra is jut idő, ezért 2016 nyarától csapatépítő tréningek szervezésével és lebonyolításával is foglalkozunk. Bemutatótermünk és a boros pincénk felett újonnan épült terem egyaránt alkalmas kisebb konferenciák lebonyolítására. Kollégáink változatos csapatépítő játékokat szerveznek a jó hangulat megalapozásához. Vendégeink igény szerint lovaskocsikázhatnak, részt vehetnek borkóstolónkon, vagy bográcsozhatnak a pincészet borteraszán, melyet óriás fenyőfák és szőlőültetvények vesznek körül. A pihenni vágyók számára teljes értékű kikapcsolódást nyújt a borterasz mellett kialakított finn szauna.
Kérje személyre szabott ajánlatunkat!
Maximális létszám: 25-30 fő

Egyéb
programlehetőségek

Családi rendezvények, baráti összejövetelek, kisebb létszámú esküvők, eljegyzések, bemutatók, legénybúcsúk, lánybúcsúk, születésnapok megvalósításához is kiváló helyszín a Fáncsi Hegyi Pince. Újonnan épült borteraszunk, vagy bemutató termünk tökéletes helyszíne lehet az Ön rendezvényének is. Szabadtéri összejöveteleket maximum 80 főig vállunk, borospincénk 40-45 fő befogadására alkalmas.
Kérje személyre szabott ajánlatunkat a megadott telefonszámon! Kollégáink készséggel állnak rendelkezésére.

Rólunk

Bogáromi János és Felesége 2010 tavaszán vásárolta meg a Kötcse határán fekvő üzemhasználaton kívüli szőlőfeldolgozó üzemet.

Az akasztói származású tulajdonos borvidékhez fűződő kötődése a régmúltba tekint vissza, ugyanis 1997 óta erről a területről vásárolja fel a szőlőt másik vállalkozása részére, valamint vadászélményeinek jelentős része is a környék erdeiből származik. 2010 nyarán, régi kapcsolatai révén tudomására jutott, hogy a kötcsei szőlőfeldolgozó és pince eladóvá vált, így felesége és gyerekei támogatásával azonnal megvásárolta az építményt. Nagymértékű anyagi ráfordítást, korszerű gépesítést követően 2011.év végétől a pincészet palackozott borokkal jelent meg a belföldi piacon, melyek palackozása helyben történik, korszerű triblock palackozó géppel.

A folyamatosan szépülő pincében megtalálható egy palackozó helyiség, látványos borkóstoló terem, valamint a pince, ahol saválló acéltartályban érlelik a palackozásra szánt borokat.

A pincészet felett, a fenyőfák hűsében található a 200 fő kiszolgálására alkalmas borterasz, mely minőségi borokkal és különféle programokkal várja szórakozni, kikapcsolódni vágyó vendégeinket. A pihenni vágyók részére egy teljes testet-lelket felfrissítő élményt nyújt újonnan épült faházunk, melyben finn szauna található.

A pincészet célja egy olyan turisztikai központ létrehozása Kötcsén, ahol minden korosztály számára teljes értékű kikapcsolódást nyújt az itt töltött idő. Egyre nagyobb népszerűségnek örvend borkóstoló programunk, melyet 50 főig vállalunk a pincészet bemutatótermében. Borkóstolóink mellett baráti/családi rendezvények, kisebb létszámú esküvők, legénybúcsúk, lánybúcsúk szervezését és lebonyolítását is vállaljuk.

Folyamatosan bővülő programokkal várjuk vendégeinket az év minden napján!

A pincészet borai egész évben elérhetők az ország számos pontján fesztiválokon és más rendezvényeken is. Szeretnénk minél több emberrel megismertetni borainkat, hiszen minden kortyban benne van a szakma iránti tiszteletünk, a tájegység szépsége iránti rajongásunk és mérhetetlen vendégszeretetünk.

Mottónk:
,,Aki ma ellátogat hozzánk, vendégünk lesz holnap is.”

Kollégáink

Fáncsi Hegyi Pince
Bogáromi János

Tulajdonos

Fáncsi Hegyi Pince
Németh Gyula

Főborász

Fáncsi Hegyi Pince
Szabó Attila

Account Manager

Boraink

A pincészetnek jelenleg 45 ha saját szőlőterülete van. Kapacitása ennél jóval nagyobb mennyiségű szőlő feldolgozására is alkalmas, ezért rendszeresen vásárolunk fel szőlőt a környék termelőitől. Szőlőterületünk meghatározó részén Zöldveltelini, Olaszrizling, Muscat Ottonel, Chardonnay, Merlot, Kékfrankos, Cabernet Sauvignon, Pinot Noir ültetvény található. Repertoárunkban nagyobb számban szerepelnek a fehérborok, de rozé, illetve vörösboraink is jó helyezéseket érnek el az ország különböző borversenyein.

Németh Gyula főborász különös gondot fordít a reduktív borok minőségére. A pincészet főborásza az Alföldről került a Fáncsi Hegyi Pincéhez. Családjában hagyományként művelték a szőlőt, így nem volt kérdés, hogy a budafoki borászati technikum jó választás lesz számára. 2010 óta több mint 30 éves releváns szakmai tapasztalattal és mérhetetlen lelkesedéssel látja el a főborászi teendőket. Kiváló szakember lévén, szereti az általa gondosan készített borok életútját figyelemmel kísérni, így rendszeresen tart borkóstolókat is a pincészetnél, ahol szívesen mesél pár viccet egy pohár finom bor mellett.

Borkóstoló

Borkóstolóinkat mindig a pincészet egyik borszakértője tartja. A programra érkező vendégeinket kemencés kenyérlángossal, pálinkával fogadjuk. Ezt követően borászunk körbevezetésével megismerkedhetnek vendégeink a Fáncsi Hegyi Pince történetével, a borkészítés, palackozás folyamatival. Ezután a Pincészet bemutatótermében megpihenő Vendégeink egy igazán színvonalas borkóstolón vehetnek részt, melyre négy féle csomagot állítottunk össze, hogy mindenki megtalálja a kedvére valót. A borkóstoló után lehetőség nyílik boraink kedvezményes áron történő megvásárlására.

Áraink:

  • 6 tételes borkóstoló 3.000 Ft/Fő
  • 8 tételes borkóstoló 3.500 Ft/Fő
  • 10 tételes borkóstoló 4.000 Ft/Fő

Vendégeink igényeihez igazodva lehetőséget biztosítunk szabadon választott fajták kóstolására is. Ez esetben kollégáink készséggel állnak rendelkezésükre a megfelelő csomag összeállításához.

Borkorcsolyák, étkezés előzetes egyeztetés alapján.

Borkóstoló programunkat éttermekbe, szállodákba, magánrendezvényekre való kitelepüléssel is vállaljuk.

További információk:
Csősz Gábor
Tel: 06 20/467 76 50
marke ting@fancsihegyipince.hu

Szálláslehetőség

  • A pincészetet nyugodt, csendes környezet veszi körül, így garantáltan zavartalan a pihenés.
  • Szobáink 2 személyesek, pótágyazhatóak.
  • Mindegyik szobánk légkondicionált és saját fürdőszobával rendelkezik.
  • A közös étkező és a gépesített konyha szabadon használható.
  • Panziónkban nincs recepció, így szobafoglalás csak előzetes egyeztetés alapján lehetséges.
  • Szobafoglalást kizárólag írásban az fhpkotcse@gmail.com email címen tehetnek.
  • A pincészet területén ingyenes WIFI elérés biztosított.
  • Felár ellenében: kemencehasználat, finn szauna.
  • Kérjék személyreszabott ajánlatunkat a megadott elérhetőségen!

Karrier

Host/Hostess, Promóter

Szeretsz emberek között lenni? Szereted a pörgést? Szeretsz kommunikálni, társalogni? Szeretnéd új területen is kipróbálni Magad? Akkor NÁLUNK a helyed!Borászatunk host/hostess pozíció betöltésére keres munkatársakat alkalmi munkára.

Amit kínálunk:
  • Bejelentett alkalmi munka
  • Nettó 1000 Ft/ óra
  • Fiatalos, jó hangulatú csapat.
Elvárások:
  • Igényes, ápolt megjelenés
  • Jó kommunikációs készség

Ha szeretnél Te is egy lendületes csapat tagja lenni, akkor küldd el az önéletrajzodat az jelentkezes.fhp@gmail.com e-mail címre!

Területi képviselő

Borászatunk területi képviselő pozíció betöltésére keres munkatársat.

Amit kínálunk:
  • Érdekes, változatos feladatok
  • Stabil, hosszú távú munkalehetőség
  • Szakmai fejlődési-előrelépési lehetőség
  • Céges autó, telefon
  • versenyképes jövedelem (fix+teljesítmény arányos bérezés)
Feladatok:
  • Országos látogatás
  • Kapcsolattartás a meglévő partnerekkel
  • Új partnerek felkutatása
Elvárások:
  • Értékesítési területen szerzett min. 3 éves tapasztalat
  • Minimum középfokú végzettség
  • Kiváló kommunikációs képesség
  • Igényes,ápolt megjelenés
  • B kategóriás jogosítvány, alap számítógép ismeretek.

Ha szeretnél Te is egy lendületes csapat tagja lenni, akkor küldd el az önéletrajzodat az jelentkezes.fhp@gmail.com e-mail címre!

Kiszállító

Borászatunk kiszállító munkakörbe keres munkatársat.

Feladatok:
  • Budapest és környékén boraink kiszállítása kereskedelmi partnereinkhez.
Amit kínálunk:
  • Érdekes, változatos feladatok
  • Stabil, hosszú távú munkalehetőség
  • Céges autó, telefon
  • Elvárások:
    • Minimum középfokú végzettség
    • Igényes, ápolt megjelenés
    • Önálló, precíz munkavégzés
    • "B" kategóriás jogosítvány

    Ha szeretnél Te is egy lendületes csapat tagja lenni, akkor küldd el az önéletrajzodat az jelentkezes.fhp@gmail.com e-mail címre!

Kapcsolat

Borkóstolók, rendezvények, marketing

Csősz Gábor
Tel.:  06 20/467 76 50
Email: marketing@fancsihegyipince.hu

Értékesítés

Szabó Attila
Tel.:  06 20/466 72 30
Email: szabo.attila618@gmail.com

Fáncsi Hegyi Pince

8627 Kötcse, 033/15 hrsz.
Tel.: 06 30/470 89 22
Email: marketing@fancsihegyipince.hu
Nyitva tartás:
H-P: 7-16 óráig
Sz-V: Telefonos egyeztetés alapján.

Viszonteladóink